2014. június 2., hétfő

1 évad"hát nem egyértelmű?"



Sandy szemszöge

   A NY-i koncertek simán lementek.A fiúk boldogan ugrándoztak a színpadon, de azért Harryt egy kicsit sajnáltam.Nagyon vicces látvány volt, Emilyvel szét röhögtük a testünket.Feldobtak a színpadra egy cipőt, Zayn felvette, nevetett rajta majd oda adta Harrynek.Ő míg nézegette nem vette észre, hogy a párja épp felé repül, így szegénykét pont ágyékon találta.Harry rögtön oldalra dőlt a fájdalomtól és elterült a színpadon, majd a többiek segítettek neki felállni.Prikol volt.
  NY után jöhetett Washington,Detroit, Manhattan és LA.Az utolsó pedig Miami.Már túl vagyunk LA-n is.Az a város gyönyörű.Emilyvel meg néztük a sztárok csillagjait.A kedvenc RAP-erünk csillagjával képet is csináltunk.Kicsit sem néztünk ki hülyének mikor két oldalról a földre feküdtünk, Liam beállt közénk és felülről csinált pár képet.Beregszászban is volt olyan,hogy az egész város minket nézett, mivel Emily sokszor sikeresen elterült a földön.Na de mi ilyenek vagyunk és nem akarunk megváltozni.
  Miami...nem tudom milyen jelzővel illethetném.Leginkább a meleg.Meg kell itt dögleni.Első éjszaka nem is aludtunk annyira melegünk volt.Aztán kicsit megszoktuk és aludni már tudtunk.Mikor a fiúknak pihenő volt lementünk a strandra, hát az valami fantasztikus volt.Amúgy Emily kezéről már 1 hete le szedték a gipszet és nagyon jól bírja, nem fáj neki és még emelni is bír.





 Sandy a profi fotós
 Emily új cipője
 Niall talált egy biciklit 
 Harry az egyik nyaraló tetején keresi a papucsát.
 Emily"Ezt muszáj volt kipróbálnom"

 Louis a strandolás után






 Emily és Sandy

 


Niall és Harry háborúsat játszanak

  Egyik reggel veszekedésre keltem.Levánszorogtam a közös nappaliba és Danielle ordítozott.Először nem értettem hogy mi van,aztán rájöttem hogy az a baja, hogy Liam sokat utazik és neki a távkapcsolat nem megy.Lenyugtattuk Daniellet és pár perc múlva meg beszélték a dolgokat.Szakítottak.De úgy váltak el egymástól hogy barátok maradnak és nem haragszanak egymásra.Megbeszélték hogy senki nem hibás semmiben, csak a köztük lévő távolság.Mikor Liam van otthon Danielle nincs és ez így van fordítva is.Szóval szinte alig találkoztak valamit.Csodálkozom Liamen, hogy nem csalta meg, mert a fiúk álltalában azt teszik.De Liam nem.És ezt észre vettem a többi fiún is, vannak annyira szerelmesek, hogy nem okoznak fájdalmat a szerelmüknek.És ez tiszteletre méltó.
   Most vagyunk utolsó két nap Miamin.Liam pedig 1 hete szakított Daniellel.Igen Miamiban töltjük a leghosszabb időt, 1 hetet és 3 napot, abból a 2 utolsó pihenő.A fiúk már teljesen ki vannak és még csak Amerikán mentünk keresztül, még csak most jön Canada, Dél-Amerika és Európa meg egy pár Ázsiai ország.Például:Kína, Japán és Orosz ország.Hála Istennek Emily ott fog tudni kommunikálni és nem fogunk el tévedni.Kínában, Japánban és pár Európai országban nehezebb lesz.A fiúk nagyon szerettek volna menni Ukrajnába, de az országnak nincs rá pénze hogy elhívja őket és Paul sem tartja jó ötletnek, ahogy Emily sem.Magyar országot fontolóra vette, de most nem fér bele az időbeosztásba, szóval egy évet csúszik a dolog.
                                                                       ***
  ---Fiúk, de dobáljátok már!Én nem fogok takarítani!-veszekedtem a fiúkra.
  ---Az étellel nem való játszani!-rázta a fejét Niall és elkapott egy felé repülő fasírtot (?) majd meg ette.Miért dobálóznak fasírttal?Jó kérdés.Emilyvel elkészítettük az ebédet és elkezdtünk enni, de a fiúknak jobban tetszett ha dobálóznak vele.
  ---Louis ha ide mered dobni nagyon megbánod!-kiabált Emily Louisra, mert egy palacsintát forgatott a kezében és Emilyre sunyiskodott.Egy hirtelen mozdulattal Emily felé dobta a palacsintát ami beterítette az arcát.Először döbbenten néztünk rá, majd kitört belőlünk a felhőtlen nevetés.-Most verjelek agyon vagy össze esel magadtól?-kérdezte dühösen de nevetve Emily Lout.
  ---Melyik jobb?-tekergette a fejét Lou.
  ---Szerintem ess össze haver.Ha cica pofán vág abból nem lesz köszönet.-mondta nevetve Liam.
  ---Akkor a másodikat választanám!-mondta Louis majd ott ahol volt a padlóra terült.
  ---Na így kell ezt csinálni.Tanuljatok a mestertől.-csapta össze a tenyerét Emily győzelem ittasan
  ---Cica!Én sokkal jobban csinálnám.-mosolygott Liam.
  ---Mackó drága, fogjam a kanalat?-kérdezte sunyin Emily és a háta mögül elő húzott egy kanalat.
  ---Neee.Ez nem ér!-futott ki Liam a konyhából egyészen a szobájába, ahogy hallottam, mert csapódott az ajtó.
  ---Két fiút el intéz és még csak hozzájuk sem ér.-nevetett Varga-Így kell ezt csinálni.Ez az én húgom.Mindent tőlem tanult.-húzta ki magát büszkén, de egy konyharuha landolt a képében, amin persze már megint nevettünk,ma már sokadjára.
  ---Varga drága ne akard meg tanulni a trükkjeimet mert az fájni fog neked.-mosolygott Emily.
  ---Szerintem fuss.-fordult Vargához Harry.
  ---Oké. Egyet értek.-fordult meg Varga és kiviharzott a konyhából.
  ---Louis kelj már fel.-mentem oda hozzá és gyengéden bele rúgtam.
  ---Nem ér a földön fekvőt rugdosni.-motyogott Louis, majd felállt.
  ---Nem kell meg játszanod magad és akkor nem leszel megrugdosva.-mondtam majd a nappali felé toltam, ahol a többiek is voltak Emily, Harry és Liam kivételével, de merre van Liam?Még mindig bújik a kanalaktól?Hihetetlen ez a fiú!Kikerültem a többieket és Liam szobája felé vettem az irányt.Mikor oda értem meg igazítottam a ruhámat(?), nem is tudom hogy minek, mikor minden reggel egy szál francia bugyiban és toppban látnak engem és Emilyt, mert a pizsamát nem szeretjük.A fiúk eleinte döbbenten néztek ránk-Zayn egyszer a kávéját itta mikor meglátott minket, vissza is köpte a csészébe azt a kortyot ami a szájában volt-de aztán meg szokták.Na szóval tétováztam egy kicsit, majd bekopogtam.
  ---Igen?Gyere!-hallatszott a jól ismert, számomra megnyugtató hang.Lassan benyitottam a szobába és felmértem a terepet, hogy esetleg nincs-e meztelenül vagy ilyenek.-Sandy?Hát te?-kérdezte mosolyogva.
  ---Csak jöttem megnézni minden oké e?néztem végig rajta.Egyszerűen öltözött mégis szívdöglesztő volt.
  ---Hát...igen, amint látod!-mutatott körbe aztán elmosolyodott.-Már nincs kanál veszély?
  ---Nincs.-nevettem el magam.-Most már kijöhetsz.-fordultam meg hogy kimenjek, de megállított.
  ---Hová mész?
  ---Hát vissza, azt mondtad minden oké, szóval....
  ---És ha azt mondanám hogy semmi sem oké, maradnál?
  ---Ha azt akarod hogy maradjak csak kérned kell, mindig szívesen vagyok veled vagy a többiekkel ha akarják.-vontam vállat.
  ---Akkor maradj.-jött közelebb és a kezemnél fogva húzni kezdett az ágy felé-Ölj le.-mutatott az ágyra amire le is ültem.-Nincs kedved filmet nézni?-kérdezte, én csak bólintottam.Mit szeretnél nézni?
  ---Nekem mindegy.-vontam vállat.
  ---Oké.-oda ment a DVD-hez és kiválasztott egy filmet.Egy akció-vígjáték.Felfeküdtünk az ágyra és elindította a filmet.Az elejét még néztem de a közepe fele elnyomott az álom.


Liam szemszöge

  Nem gondoltam volna, hogy valaki  utánam fog jönni, így gondoltam lefekszem de nem így sikerült.Meglepett mikor Sandy jött be , de örültem neki.Bekapcsoltam a filmet, de Sandy már a felénél benyomta a szunyát.Szegény egy elég furcsa pózban aludt el, ha úgy vesszük ülve.Nem akartam hogy kényelmetlen legyen neki,így kicsit megemelve őt lefektettem az ágyra-most már rendesen-betakartam egy pléddel és vissza feküdtem mellé.A tervem, hogy aludni fogok nem hiúsult meg,mert pár perc múlva én is álomra hajtottam a fejem.
  Sutyorgásra keltem fel.Körbe néztem és az ajtóban meg láttam a fiúkat és Emilyt.
  ---Látod hogy össze melegedtek?Én meg mondtam.-motyogott Louis.
  ---Jól teszik, azt csinálnak amit akarnak.-mondta Emily-Na de most már hagyjuk őket had aludjanak, biztos ki vannak merülve.-motyogta és el kezdte behúzni az ajtót.
  ---Ne már, pedig jó a mozi.-nyafogott Niall.
  ---Manó.Neked jól esne ha meg lesnének?-kérdezte Emily az Ír barátunkat.Ott a pont!
  ---Nem-motyogta-Igazad van, menjünk.-és ezzel be is zárták az ajtót.Ahogy teljesen ki nyitottam a szemem láttam , hogy Sandy a mellkasomon fekszik én pedig a derekát ölelem(?).Ez meg hogy?Mindegy nekem így is jó.Sőt!Feküdtem még vagy fél órát de már nem jött álom a szememre.Forgolódni vagy fel kelni nem akartam mert Sandyt is fel kelteném, szóval feküdtem tovább. Danielle-el szakítottunk és nekem tovább kell lépnem.Kicsivel több mint 1 hete szakítottunk de ő már randizik.Nem ítélem el érte mert ugyan úgy élnie kell az életét.Ezt hozta a sors.Mi nem egymásnak vagyunk teremtve.Ennyi.Már amúgy sem éreztem azt amit régen, azokat az érzéseket már nem mellette érzem hanem Sandy mellett.Bele szerettem vona?Hisz alig ismerem.Vagy ennek így kellene lennie?Mindegy a lényeg az hogy többet érzek Sandy iránt mint barátságot és ezt el is szeretném neki mondani.Ó.És ha ő nem így érez?Mi van ha vissza utasít?Össze török?Nem.Nem fog vissza utasítani!Bízz magadban Liam.Meg kell hogy szerezd hisz szereted!-veszekedtem magamban mikor mocorgásra lettem figyelmes.
  ---Szép estét.-mosolyogtam az éppen ébredező Sandyra. Ijedten kapta felém a fejét.
  ---Liam?De hát hogy....hol...?-kezdett értetlenkedni.-Ja, jó.Már emlékszem.-mosolyodott el.-De miért aludtam a mellkasodon?-kérdezte szemöldök húzva.
  ---Azt nem tudom.-mosolyodtam el-Mikor fel keltem már így feküdtél.-motyogtam mire a szemei elkerekedtek.-De nem haragszom, sőt , örülök neki.-pusziltam bele a hajába.
  ---He?-kérdezte úri nő módjára.
  ---Semmi,  semmi.Nem vagy éhes?Készíthetek neked valamit.-ajánlottam fel.
  ---Nem, most nem, inkább aludnék.
  ---Mi az hogy a híres Sandy Miller nem éhes?-kérdeztem viccelve.
  ---Jól van már.Van olyan hogy nem agyok éhes.Nem teljesen vagyok olyan mint Niall.-mosolyodott el majd fel állt.
  ---Hová mész?-értetlenkedtem.
  ---A szobámba?Aludni?
  ---Itt is lehet aludni.Miért nem maradsz ittt?
  ---Biztos?-kérdezte-Vagyis nem zavarnák?
  ---De butus vagy.Te sosem zavarsz, sőt, örülök ha mellettem vagy.-mentem oda hozzá és lehúztam az ágyra.
  ---De miért?
  ---Hát nem egyértelmű?-ráncoltam a homlokom.De amint meg láttam értetlen arcát fojtattam.-Mióta ide jötttél, vagyis inkább Londonba, azóta tetszel nekem.Nem tudlak ki verni a fejemből.Mikor alszom veled álmodok, nappal pedig csak körülötted forognak a gondolataim.-mosolyodtam el a végén.Sandy megdermedt, mozdulni sem tudott.Szemei lekerekedtem, ajkai pedig résnyire nyíltak, ami persze még szebbé és szexibbé tette őt.
  ---És Danielle?-kérdezte egy kis idő múlva, gondoltam hogy ez lesz a kérdése.
  ---Vele már nem vagyok együtt.Mikor ide jöttél már akkor nem volt jó a kapcsolatunk, csak próbáltuk helyre hozni, de sikertelenül.Az hogy szakítottunk életünk legjobb döntése volt.Ő már tovább lépett és én sem szeretnék a múltban ragadni.És ha te mellettem vagy nem is tudnék.Nem tudnám távol tartani magam tőled.
  ---Én sem.-mondta ki azt a két szót amit szerettem volna hallani.kezeim közzé fogtam az arcát, egyik ujjammal végig simítottam puha bőrén és egyre közelebb hajoltam hozzá.Az orrunk össze ért, a lehelletünk keveredett és ajkaim az övéire tapasztottam.Rögtön vissza csókolt és nyelvemnek bejutást engedett.Szenvedélyesen csókolóztunk majd levegő hiány miatt váltunk szét, zilálva.
  ---Aludjunk.-jelentette ki, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra és hátat fordítva nekem lefeküdt.Szorosan magamhoz húztam és meg öleltem.Pár perc múlva már mind a ketten az igazak álmát aludtuk.

 Emily szemszöge

  Utolsó nap Miamiban!Csodálatos ez a város.Itt minden olyan nyugodt.Az emberek nem rohangálnak fejvesztve, nem veszik sietősre a dolgukat.Na London erről biztos nem híres.
  Reggel mikor fel keltem hét ágra sütött a nap.Mikor kinyitottam a szemem kipihentnek éreztem magam, ami nagy ritkaság.Oldalra fordultam de Harryt már sehol sem találtam.Gondolom ki ment a fiúkhoz.Kikászálódtam az ágyból és a bőröndömhöz lépkedtem,  kivettem egy fehérnemű szettet, egy farmer kis gatyát és egy atlétát.

 Betotyogtam a fürdőbe és megengedtem a vizet Viszonylag elég gyorsan lezuhanyoztam(15 perc) és kiszárítottam a hajam.Mire mindennel készen lettem le telt 45 perc, de nem sietek sehova.Kiszökdeltem a konyhába ahol ott volt mindenki Harry kivételével.
  ---Sziasztok.-huppantam le az egyik székre Zayn mellé.
  ---Szia.-jött az egyhangú válasz.
  ---Nem vagy éhes?-kérdezte Liam.
  ---De. Mi a kaja?
  ---Gofri karamell öntettel.-mondta mosolyogva, majd egyszerre mondtuk Liammel.-Banánnal.-és össze mosolyogtunk.
  ---Látom már rendesen ismeritek egymást.-motyogta Varga.
  ---Csak sokszor csinált nekem Londonban és ez a kedvencem.Ahogy Liam csinálja az valami fantasztikus.Cukrász létemre nem tudom olyan finoman készíteni mint ő.-áradoztam majd a végén Liamre mutattam.
  ---Én is szeretlek cicus.-ölelt meg Liam.
  ---Én nem mondtam hogy szeretlek.-ráztam a fejem, hogy huzzam egy kicsit az agyát.
  ---Akkor mond.
  ---Ki érdemelted?-kérdeztem de mikor ki mondtam elém tolta a gofrimat.-Szeretlek Maci.-mosolyogtam.
  ---Tudtam én.-ugrott fel "győzelmében".
  ---Tényleg -csaptam a homlokomra.-Harry merre van?
  ---Azt mondta dolga van a városban és majd csak későn jön, szóval arra gondoltam hogy el mehetnénk mozizni meg vásárolni.-mondta Sandy.
  ---Felőlem.És mikor indulunk?
  ---Ha azt meg etted.-mutatott  a megmaradt gofrimra, mire én egyszerre betömtem a számba és nagy nehezen lenyeltem.
  ---Kész vagyok.-pattantam fel.
  ---Azt azért nem akarom hogy megfúlj, szóval legközelebb nyugodtan.-szólt rám barátosném.
  ---Oké.Értettem anyuci.-vágtam haptákba magam.
  ---Csajok.Mehetünk veletek?-kérdezte Liam.
  ---Persze.Mindenki jön?
  ---Vargának dolga van, Zayn és Niall Fifázni akarnak.-motyogta Liam.-Hát igen el van a pulya ha játszik.
  ---Ezt hallottuk!-kiabált be Zayn a nappaliból, mivel már ki mentek Niallel.-És ez egy vissza vágó akar lenni Niall részéről, azt hiszi hogy meg tud verni.-nevetett fel.
  ---Jó, el szaladok pénzért és itt is vagyok.-motyogtam és a szobámba futottam a kártyámért.Mikor vissza értem már mindenki útra készen állt.Liamnek van egy bérelt kocsija és azzal mentünk a plázáig.Benéztünk egy fagyizóba, majd a moziban meg néztük a "Nagyfiúk 2" Adam Sandlerel-nagyon szeretem azt a színészt amit össze tud hülyülni-a film után pedig vásárolni mentünk.Hirtelen meg álltam egy kirakatnál és nem tudtam levenni a szemem egy ruháról.

  ---Próbáld fel.-szólalt meg Liam így kizökkentve engem gondolat menetemből.
  ---Igen, igen.Biztos vagyok benne hogy dögösen állna rajtad.-fojtatta Louis.
  ---De hát mire ez nekem?Hova venném fel?-értetlenkedtem.
  ---Az majd el dől, csak próbáld fel.-mondta Sandy és elkezdett befele tolni az üzletbe.Az elárusító leszedte a babáról és az öltözőhöz kísért.Felpróbáltam és mintha csak rám szabták volna.Mikor ki léptem a fülkéből Louis elismerően füttyintett egyet amin el nevettem magam.
  ---Az igen csajszi.Harry ezt a ruhát biztos nem hagyja rajtad.-poénkodott Louis.
  ---Akkor meg minek meg venni?Más ruhámat is le szedheti.-mosolyogtam.
  ---De az nem olyan.Ez dögös és jobban rád fog izgulni.-ecsetelte Louis a lehetőséget.
  ---Louis erre nem vagyok kíváncsi.-szólalt meg Sandy.-Emily te meg ne legyél debil, vedd megfele azt a ruhát.-veszekedett rám magyrul.
  ---Most mit mondott?-kérdezte Liam Louist(?).Pont az értelmes embert.De csak le intettük őket és a fülkébe mentem hogy levegyem, majd kifizessem.
  ---Mit mondott az előbb Sandy?-kíváncsiskodott Liam.
  ---Csak azt hogy egy tuskó vagy.-ugrattam mire olyan értelmetlen képet vágott amit nem lehet leírni.
  ---De miért lennék az?
  ---Csak hülyülök,te tényleg ilyen bóka vagy, vagy csak teszed magad?
  ---Csak teszem magam.-nevette el magát.
  Miután én vettem magamnak ruhát, muszáj volt cipőt is vennem hozzá.-Sandy és Liam szerint.

  Nem akartam nagyon csicsásat mert az olyat nem szeretem, szóval ennél az egyszerű darabnál maradtam.Mikor ezzel is meg voltunk Sandynak vettünk egy gyönyörű rózsaszín ruhát  rózsaszín cipővel-amit Liam vett neki, ragaszkodott hozzá-.Nagyon jól állt neki.

  Miután végeztünk a vásárlással haza indultunk.Mikor beértem a házba Niall és Zayn sehol sem voltak, de nem is törődtem vele mert csak egy jó hideg zuhanyra vágytam hogy fel frissüljek.Mikor ezzel készen lettem kiléptem a szobába és egy Sandyba botlottam aki a bőröndömet túrta éppen fel.
  ---Te mit keresel?-értetlenkedtem és a ruháimért nyúltam.
  ---Ja csak egy nyakláncot és fülbevalót.-motyogta és tovább kutatott.-Hol van a csüngős ezüst láncod?
  ---Első zseb.De mire az neked?-értetlenkedtem és most már tényleg el szerettem volna venni a ruháimat., mire Sandy a kezemre csapott.-Hé, ez mire volt jó?
  ---Nem azt veszed fel, hanem amit ma vettél.És a nyaklánc neked lesz ahoz a ruhához.
  ---De minek?
  ---Mert a fiúk meg akarják nézni hogy nézel ki benne.Azt akarják hogy fesselek ki, csináljam meg a hajad és vedd fel a ruhát cipővel és kiegészítőkkel együtt.És nincs apelláta.-emelte fel a mutató ujját.Nem volt más választásom így bele mentem.Füstösre festette a szemem és a hajam be göndörítette, fel vettem a ruhát, a cipőt és a kiegészítőket.Eléggé tetszettem magamnak.Kimentem a fiúkhoz és szó szerint tátva maradta a szájuk.
  ---Mi van tátikák?-nevettem rajtuk.
  ---Dögös vagy!-állapította meg Zayn-Ha nem lenne barátnőm, vagyis menyasszonyom és nem hugom ként tekintenék rád, biztos hogy addig nyomulnék míg meg nem kaplak.
  ---Ezt bóknak veszem.
  ---Annak is szántam.-mosolygott.
  ---Tényleg nagyon dögös vagy.-mosolygott Varga.-Otthon sosem láttalak így, de tetszik amit látok.Igaz otthon nem tudtál volna elmenni ebben a göncben sehova, de itt már elmehetsz.-mosolygott tovább.
  ---De hová?
  ---Azt majd meg látod.-hallottam meg egy kellemes rekedtes hangot a hátamtól.Megfordultam és ott állt a Göndöröm teljes harci díszben-Fekete farmer, fekete póló,  fejpánt, a kedvenc össze állításom rajta.-nagyon szívdöglesztő volt.

  Oda sétáltam hozzá, meg fogta a kezem és megpörgetett.
  ---Gyönyörű vagy.-mosolygott rám és egy csókot lopott.
  ---Köszönöm.-pirultam el.
  ---Gyere.Induljunk.-megfogta a kezem és húzni kezdett a kijárat felé.
  ---De..hova?Merre megyünk?-érdeklődtem.
  ---Az meglepetés.-mosolygott.-És ne is kérdezősködj.-lementünk a földszintre onnan pedig a hotel elé ahol egy dzsip várt ránk.Kinyitotta az ajtót majd be ültem, aztán körbe szaladt és ő is el foglalta helyét.Egy fekete kendőt húzott elő a zsebéből majd bekötötte a szemem.-Ezt azért hogy nem tudd hová viszlek.-magyarázta meg.Egy 20 perces út után kiszálltunk és rögtön megcsapott a tenger illata.A tenger partra hozott ez nem kérdés!-gondoltam magamban, majd le vette  a kendőt.


  A szám is tátva maradt.Ez valami gyönyörű.A homokban végig egy út volt kirakva gyertyákból a közepe pedig leszórva rózsa és liliom szirmokkal.A két kedvenc virágom.Ahogy haladtunk végig az úton a végén egy két személyre terített asztal állt.
  Mikor az asztalhoz értünk megállt és magához fordított.
  ---Ezt neked szeretném adni.-adott a kezembe egy kis dobozt.Kinyitottam és egy arany karkötő volt benne amin egy "Love " felirat volt.

  ---Ez gyönyörű.Köszönöm.-motyogtam és egy könnycsepp is kicsordult, még soha életemben nem kaptam ilyen szépet.-Minden nagyon gyönyörű, bámulatos.-szipogtam és szorosan meg üleltem.
  ---Nincs mit.Érted bármit Emily.Bármit.Csak kérlek ne sírj.-motyogta és az ujját az állam alá csúsztatta hogy fel emelje a fejem és a szemébe nézzek.
  ---Ezek öröm könnyek Harry.Soha életemben nem kaptam ilyen szépet senkitől mint ez.-mutattam körbe.-Szeretlek Harry.Mindennél jobban.-mosolyodtam el és megcsókoltam.Kezét a derekamra helyezte és közelebb húzott magához, hogy szorosan előtte álljak.
  ---Én is szeretlek, mindennél jobban.mosolygott mikor ajkaink elváltak.-Gyere együnk mert ki hűl a vacsora.-húzta ki nekem a széket.Helyet foglaltunk és meg vacsoráztunk, ami nagyon finom volt, és azt mondta mindent ő készített, szóval ez a dolga volt egész nap, hogy ezt az egészet  megszervezze nekem.Értem csinálta.Beszélgettünk vacsora közben csupa alaptalan dologról majd leültünk egy pokrócra ami ki volt készítve.
  ---Nagyon tökéletes volt minden.-mosolyogtam.
  ---Akkor tetszett?-kérdezte.
  ---Nagyon.És most nekem van egy meglepetésem.-mosolyogtam.





Sziasztok, nagyon sajnálom hogy késtem de mostanában nagyon nem úgy alakulnak a dolgaim ahogy kéne és ez egy kicsit idegesít és ilyenkor nem nagyon van ihlet.Remélem tetszik nektek a történet és nagyon kérlek titeket iratkozzatok fel vagy legalább kommenteljetek . Nagyon háéás lennék ha legalább ez tudna ösztönözni, ha már az élet ilyen szar. :(  Kiss Angi.

Nincsenek megjegyzések: